Erickson a szeretetről

Milton Erickson a szeretetről és arról, hogy milyen a jó párkapcsolat (vagy házasság) a következőt mondta: Alapvetően négyféle szeretetet ismerek:

Erickson a szeretetről

Erickson a szeretetről


1, Aki infantilis módon szeret, azt mondja: csak magamat szeretem. ,, I love me.” És aszerint is viselkedik. Próbálnak a legtöbbet kivenni a kapcsolatból és a legkevesebbet beleadni. Általában marakodás a vége és mindketten elégedetlenek, mert elfogynak az értékek a kapcsolatból. Kirabolják egymást.


2. A következő típus a másikban magukat szeretik: ,,I love the me in you.” Szeretlek, mert te vagy az én feleségem, barátnőm, anyám, kutyám. Szeretem magamat benned. Ennek a hétköznapi megnyilvánulása, amikor valaki lelkes, mert a másikkal annyi mindenben hasonlítanak, egyezik az érdeklődésük, annyira megértik egymást. Szeretlek, mert szeretsz. 

3.  A fiatal felnőttekre jellemző szeretet azt mondja: szeretem ahogy táncolsz, ahogy beszélsz, élvezem a szépségedet, örömet okoz veled lenni. A kapcsolat arról szól, hogy örömet okoz a másik, élvezi a társaságát az intellektusát, a szépségét, vagy azt, ahogy bánik vele.

4. A felnőtt módon szerető ember pedig azt mondja: Szeretni akarlak és törődni akarok veled, mert a Te boldogságod boldoggá tesz engem is. Minél boldogabb vagy, annál több boldogságot találok én is a kapcsolatban. Gyönyörűséget találok abban, ahogy élvezed a táncot, ahogy élvezed az életet.
És ez mindkét irányban működik
 
Akik hozzám járnak terápiába kezdenek rájönni arra, hogy minél többet adnak bele a kapcsolatukba, annál több öröm jut nekik is, ha boldoggá teszik a másikat az nekik is boldogság.

Tovább cikkeim ebben a témában >>  

Ferles Péter

Tanácsadó szakpszichológusként, Család és párkapcsolati tanácsadó szakon végeztem nagyjából 10 éve. Azóta magánpraxisban dolgozom. A munkám során Sématerápiával és evidence based módszerekkel dolgozom.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük