Jánosi Júlia

Klinikai szakpszichológus-jelölt, Család- és párterapeuta-jelölt

janosi julia kep - Jánosi Júlia
szexuál pszichológus

Hivatásom célja, hogy az együttműködésen, hitelességen, valamint a belső erőforrások mozgósításán alapuló tanácsadói eszköztárammal  nyújtsak segítséget a hozzám fordulóknak. Hiszem, hogy mindenkiben ott lüktet a változásra, fejlődésre való képesség, mely az átmeneti elakadást képező akadályok legyőzésével, illetve a hozzájuk fűződő viszony megváltoztatásával teljes egészében kibontakoztathatóvá válik. Ebben a folyamatban igyekszem segíteni azokat, akik bátorsággal, saját maguk iránti felelősségvállalással veszik kézbe életük irányítását és tisztelnek meg azzal, hogy segítségükre lehetek nehézségeik leküzdésében.

Munkám során a rendszerszemlélet, a tudatos jelenlét, illetve a kognitív és sématerápia eszközeivel igyekszem kísérni az önmaguk megismerésére, nehézségeik és belső erőforrásaik feltárására vállalkozókat egy tartalmasabb, teljesebb élet érdekében. Mindennek alapja egy olyan kölcsönös bizalomra és feltétel nélküli elfogadásra épülő kapcsolat, melyben a rejtett belső tartalmak, érzések félelem nélkül válnak megoszthatóvá.

Szeretettel várom jelentkezését.

Főbb szakterületek

  • Párkapcsolati konfliktusok
  • gyász és veszteség feldolgozás
  • szülő-gyerek kapcsolati nehézségek
  • önismereti, önértékelési kérdések
  • életvezetési nehézségek
  • krízisek

Végzettségek

2017-től jelenleg is: Semmelweis Egyetem – klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus szakképzés

2016-tól jelenleg is: Magyar Családterápiás Egyesület – családterápiás módszerspecifikus képzés

2014: állatasszisztált terápiás képzés

2015-2017: Károli Gáspár Református Egyetem – pszichológia MA

2012-2015: Károli Gáspár Református Egyetem – pszichológia BA

Szakmai tapasztalat

Klinikai tapasztalatok

2014. június – augusztus: Heim Pál Gyermekkórház – Klinikai Pszichológiai Szakambulancia

2016. szeptember – december: Pszichoszomatikus Ambulancia

2017. február – május: Nyírő Gyula Kórház OPAI I. pszichiátriai osztály

2017. szeptember 1-től: SE II. számú Gyermekklinika – neuro-onkológiai osztály pszichológiai ellátása

Önismeret, saját élmény

2014. március – 2016. január: 80 óra egyéni kognitív sématerápiás önismeret (vezette: Dr. Mihály Andrea)

2015. szeptember – 2017. május: 150 óra csoportos hipnoterápiás önismeret (vezette: Dr. Császár-Nagy Noémi)
Kutatások, előadások

2013: kutatás a szülőkhöz fűződő kapcsolat különböző aspektusainak, a vonásszorongás-
szintnek és a preferált megküzdési módnak az összefüggéseinek a témájában kérdőíves módszerrel

2014: a Facebook-használat és a szubjektív jóllét témájában végzett kutatás prezentálása a
KAPSZLI szakmai napokon

2015: A nők önértékelése és párkapcsolati féltékenysége az apához fűződő kapcsolat
fényében

2017: Lányok testképének vizsgálata az apához fűződő kapcsolat fényében

Önkéntes tapasztalatok

2011: Vakok Intézete – lakók életének segítése, lelki támasznyújtás

2012: hajléktalan otthonban lakók látogatása

2013: K&H gyógyvarázs program – meseolvasás kórházban fekvő gyerekeknek

2014: Bethesda Gyerekkórház – korai fejlesztő vizsgálóhetének lebonyolításában nyújtott segítség

2014-2016: Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központja – lakók fizikai és lelki
jóllétének támogatása, mentálhigiéniai és pszichés szupportálása

2014-2016: Egycsónakban Alapítvány Lelkiügyelet szolgálata – telefonon, skype-on, illetve chaten keresztül jelentkező fiatalokkal történő esetvezetés

2015-től: Heim Pál Gyermekkórház toxikológiai osztály – feltáró, segítő beszélgetések és konzultációk vezetése

2016-tól: SE I. számú Gyermekklinika pszichiátriai osztály – az ambuláns diagnosztikai munkában való részvétel, csoportok kollaboratív vezetése

Jelenlegi munkahely

2019- Mandula Pszichológia magánrendelés

2017. szeptember 1-től: SE II. számú Gyermekklinika – neuro-onkológiai osztály pszichológiai ellátása