Ágyrajárók

Ha a sokadik páciensem meséli el ugyanazt a történetet, akkor érdemesnek látom írni róla. A mostani eposz főszereplője egy lány, aki találkozik egy fiúval. Megismerkednek, beszélgetnek, lefekszenek. A fiú sokat dolgozik, ritkán ér rá. Nem baj, a lány vár. Általában heti egyszer-kétszer találkoznak, persze este. Kis beszélgetés, szex. Semmi gond egy darabig, de 1-2 hónap után a lány már vágyik valami programra. Vagy legalább a második randira. A fiú ilyet nem akar.

A fiú kiismerhetetlen, nem nyílik meg, jön, amikor jön. Egy ilyen kapcsolat a lányt lassan, vagy gyorsan kimeríti, kifacsarja, kirabolja. De nem baj, jönnek a barátnők, a nagy piálás majd segít, aztán hajnal 2 kor megfogan az első sms: ha én nem kellek, legalább itt a testem. Egy-két, maximum 10 év hihetetlen gyorsan eltelhet így.maxresdefault

Imádok azokkal a lányokkal beszélni, akik túl vannak egy ilyen trippen. Utólag azt mesélik, olyan állapotban voltak, mint egy drogfüggő. Semmi más pasit nem vettek észre, csak azt az egyet. Senki mással nem lehet olyan jó a szex, mint vele. Senki más iránt nem éreznek olyat, mint iránta.

Utólag persze a leggyakoribb mondat, hogy: Úristen, hogy tudtam egy ilyen pasiért odáig lenni. Újra kinyílik a világ, kezdik észrevenni a többi férfit. Megváltozik az értékrendjük, most már új szempontok alapján választanak.

Na de mi történik ilyenkor? Ezek általában tényleg szép pasik. Kissé dekadens lelkironcs beütéssel. A legfontosabb, hogy miután a lányoknak esély sincs megismerni az ilyen fiút, a saját fantáziájába szeret bele. Egy átlagos párkapcsolatban az történik, hogy két ember találkozik, egymásba szeret, persze ebben az esetben is ki ki a saját fantáziájába szeret bele, aztán a szerelem elmúltával kiderül, hogy nem is olyan, mint amilyennek hitték egymást.

Na de a mi esetünkben nem lehet kiszeretni a másikból, mert nincs esély megismerni. Ha összeköltöznének egy hónapra, úgy vége szakadna a tomboló szerelemnek, mint a huzat.

Mit tudsz tenni, ha épp benne vagy?

Ismerd meg a fiút.
Ismerd meg a fantáziádat.
Hasonlítsd össze a kettőt.
Nevess kicsit magadon. (együttérzően)
Tiltsd le, töröld ki mindenhonnan.
Ne nézegesd, ne ellenőrizgesd.
Ne találkozz vele.
A barátaidnak mondd meg, hogy meg se hallják, ha róla beszélsz.
Ha eszedbe jut figyeld meg, mennyi ideig marad a fejedben és milyen gyorsan múlik el.

 

Ha így sem megy több hónapig, érdemes szakember segítségét kérni

Ferles Péter

One Comment

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

tizenhat − 4 =